Szeretettel köszöntjük az óvodánk iránt érdeklődőket!

1994 óta működő intézményünket az egyházközség alapította, fenntartónk Dr. Beer Miklós, a Váci egyházmegye püspöke.
Óvodánk két csoporttal működik, egy kis- középső és egy nagy-középső, mely elősegíti a gyermekek egymáshoz való alkalmazkodását és szeretetteljes együttműködését. Don Bosco lelkisége és nevelési módszere szerint működünk.
A megelőző módszert valósítjuk meg, mely a szeretetreméltóságra, az értelemre és a vallásosságra épül. Mindezek kiteljesedésében a plébános atyánk és a szalézi nővérek is segítenek.
Fontos számunkra a beszoktatás ideje, hogy a gyermekek zökkenőmentesen éljék meg az édesanyjuktól való elszakadást.
Fő célunk, hogy a gyermekek képességeit eredményesen bontakoztassuk ki, játékos formában egyéni fejlődésüket figyelembe véve. Ehhez nyújtanak segítséget a szakszolgálat munkatársai.
Kiemelt tevékenységünk idén a vallásos nevelés és a hagyományőrzés. Heti egy alkalommal mozgásjavító tornára van lehetőség.
Fontos számunkra a családias légkör megteremtése és a családokkal való együttműködés (közös szentmisék, nyílt napok, ünnepek és kirándulások, szabadidős programok).
Az óvodánkba járó gyermekek után csak az ebéd térítési díját kell fizetni ugyanúgy, mint az önkormányzati fenntartású óvodákban.
Az óvoda dolgozói |